Az áremelkedések növelték az agrár-külkereskedelem egyenlegét

Szeptember végéig 9,844 milliárd eurót ért el az agrár- és élelmiszeripari termékek idei exportja, 25,4 százalékkal haladva meg az egy évvel korábbi időszakban elért eredményt – derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) legfrissebb jelentéséből. Az import értéke eközben ezt meghaladó mértékben, 36,3 százalékkal emelkedett, 6,878 milliárd euróra. Az élelmiszer-gazdasági export és az import is nagyobb mértékben emelkedett, mint a nemzetgazdasági kivitel és behozatal, az utóbbiak ugyanis 19,8, illetve 30 százalékkal bővültek, számolt be a vg.hu.

A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek 24 árucsoportja közül 22 exportértéke tudott emelkedni. A maradék kettőé viszont csökkent a januártól szeptemberig tartó időszakban. A legnagyobb csökkenés a növényi termékek csoportjában következett be, ahol több mint 20 millió euróval esett vissza az eredmény. Ami a legnagyobb exportérték-növekedést illeti, az állati és növényi zsír és olaj árucsoportban értek el kiváló eredményt az exportőrök. A bővülés mértéke 335 millió euró volt.

Importoldalon a gabonafélék, valamint az olajos magvak árucsoport értéke nőtt legnagyobb mértékben, 305,5, illetve 297,8 millió euróval. Az egyetlen importérték-csökkenés a dohánytermékeknél következett be: 5,6 millió euró, elsősorban a fogyasztási dohány importértékének 43,9 millió eurós visszaesése miatt.

A magyar agrár-külkereskedelem továbbra is koncentrált, az exportforgalom 95,4 százalékát európai országokkal bonyolítottuk. Az EU-tagországokba exportált termékek értéke 26,9 százalékkal, az import értéke 27,2 százalékkal emelkedett, az egyenleg 2355 millió eurós értéke 26,3 százalékkal magasabb, mint a bázisidőszakban volt. A legfontosabb export- és importpartnerek köre szinte azonos, így a legnagyobb agrár-külkereskedelmi forgalom 2022 első három negyedévében is Németországgal bonyolódott, az agrárexportban további fontos partner volt még Olaszország, Románia, Ausztria, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Horvátország, Hollandia és Franciaország. A felsorolt országok részesedése megközelítette a teljes agrárkivitel 75 százalékát.

A fontosabb árucsoportok közül az élő állatok exportértéke 12,3, importértéke pedig 7 százalékkal nőtt, az egyenleg 27,5 millió euróval, 179,3 millió euróra bővült. Az exportált élő sertések mennyisége 6,4 százalékkal nőtt, az importvolumen pedig 8,1 százalékkal csökkent 2022 első három negyedévében az előző év azonos időszakához képest. Az árak is kedvezőbben alakultak a korábbiaknál, hiszen az export átlagára 22, míg az importé ettől lemaradva, 12 százalékkal emelkedett.

Hasít a burgonyaimport

A zöldségfélék exportértéke 5,7 százalékkal, importértéke 16,5 százalékkal növekedett, így az egyenleg 36,6 millió euró passzívumot mutatott. Az exportált paradicsom mennyisége 12,9, értéke pedig 29,1 százalékkal emelkedett. Az uborka kivitt mennyisége 7,3 százalékkal, a hüvelyes zöldségeké pedig több mint nyolcszorosával nőtt 2021 első három negyedévéhez képest. A paradicsom, a hagymafélék, a káposztafélék, a saláta és az uborka behozott mennyisége az egy évvel korábbinál 12–20 százalékkal alacsonyabb volt, importértékük a hagymafélék és az uborka esetében csökkent. A burgonya behozatali értéke 45,8 százalékkal, importvolumene ugyanakkor 39,7 százalékkal emelkedett.

Gabonafélékből 29,6 százalékot exportáltak az idei első kilenc hónapban, az export értéke viszont 6,7 százalékkal emelkedett. A gabonaimport mennyiségben és értékben is háromszorosára nőtt, külkereskedelmének aktívuma 19,4 százalékkal, 910,4 millió euróra esett vissza az egy évvel korábbi 1130 millió euróról. Ezzel együtt a gabonafélék exportértéke és egyenlege volt a legmagasabb a 24 élelmiszeripari termék közül 2022 első három negyedévében is. Az árucsoport exportárbevételének aránya a teljes agrárexportból 13,9 százalékot, míg egy évvel korábban 16,3 százalékot tett ki.

(Forrás: vg.hu)